Mindig jön egy pillanat, amikor úgy érezzük fejbe csap az élet, arcra esünk, azt érezzük falakba ütközünk, elveszítünk valamit ‒ vagy éppen mindent. Az ilyen pillanatok néha nagyon hosszúak: hetekig, hónapokig, évekig is tarthatnak.
Miért van ez?
Mi az oka annak, hogy időről időre válságba kerülünk valamely életterületünkön? Még akkor is, ha egyébként minden rendben: Jól megy a munkánk, szerető kapcsolataink vannak, van időnk magunkra, nincsenek anyagi gondjaink ‒ aztán egyszer csak mégis elkezd minden darabjaira hullani.
Azzal mindenki tisztában van, hogy a változás állandó, a fejlődés pedig szükséges. Amire viszont ritkábban gondolunk, hogy az életünket különböző szakaszokban éljük, akár biológiai, akár lelki, szellemi oldalról közelítjük meg a témát.
A legtöbben hallottunk már arról, hogy a párkapcsolatokban a 7. év a vízválasztó: ekkor vagy szakadás, vagy egy következő szintre lépés következik be. Ez ugyan általánosításnak tűnik, de a 7-es szám nem véletlenül szerepel a mesékben és legendákban sem: mágikus szám, ami az életszakaszok jelölője is. Az ember 7 évente átalakul: fizikai szinten a sejtjeink cserélődnek ki, lelki szinten a tapasztalatainkhoz kapcsolódó érzelmeink formálódnak, szellemi szinten pedig közelebb kerülünk az önvalónkhoz, és ezáltal a világban elfoglalt helyünkhöz.
Születésünktől kezdve meghatározott rendben és ritmusban halad a fejlődésünk, aminek a modern, civilizált és rohanó ember nincsen tudatában. Ezért siettet és sürget mindent, sajnos már a kisgyermekeknél is. Pedig az első hét év nem arról szól, hogy minél okosabb gyereket neveljünk és teletömjük a fejét információval. Ez az időszak a mesék és a fantázia világa, ami segít, hogy megérzékeljük a külvilágot, megismerjük és a játékon keresztül felfedezzük azt. Az iskolás korszakban fontos, hogy mint gyerek, gyakorolhassuk és kifejezhessük az érzéseinket. Emocionálisan és mentálisan fejlődünk, és ekkor már befogadóvá válunk az intellektuális tartalmakra is.
A harmadik 7 éves ciklusban (14-21 év) a fizikai fejlődés eléri a végpontját, fókuszba kerül az analitikus és kritikus gondolkodás, a szkepticizmus, a türelmetlenség és a szexuális érés. 21 éves korunkban érkezik meg szellemi Énünk teljes mértékben a testünkbe, amely ebben az inkarnációnkban egy bizonyos életúton keresztül akarja megtapasztalni önmagát. Ekkor már valódi önvalónk és lelkiismeretünk vezetésén keresztül gyűjtjük az élményeket, miközben találkozunk akadályainkkal, neveltetésünk és habitusunk jó és kevésbé kellemes sajátosságaival.
Ha megismerjük az életszakaszaink jellemzőit, és tudatosítjuk, hogy minek van itt az ideje, mire érdemes fókuszálnunk és mit kellene elengednünk, akkor nagyban megkönnyítjük az életünket. Ugyanis a szakaszváltásoknál óhatatlanul bekövetkezik a fentebb említett válság: az Én tudja, hogy valaminek lejárt az ideje és valami újnak kell kezdődnie. Folytatjuk a sort, és adunk egy kis segítséget a jelenlegi életszakasz beazonosításához.
21 és 28 éves korunk között a lelkesedés és a mértékvesztés időszaka jön el, amikor minél több mindent próbálunk ki a világ dolgaiból, függetlenedünk, kihívások és lehetőségek jönnek felénk, nővé, férfivá érünk, érzelmi hullámvasúton ülünk és az identitásunkon dolgozunk. Eljön az életkezdési válság, amikor befelé fordulunk és az átélt tapasztalatokat integráljuk a személyiségünkbe.
A 28-tól 35 éves korig tartó szakaszban a lehetőségeinket és álmainkat megvalósítjuk meg. Kinek a karrier az elsődleges, kinek a családteremtés, valakinek mindkettő. Ekkor már visszanézhető múltunk van, amit újraértékelünk, és új életmintákat alakítunk ki. A felelősségvállalás időszaka ez, amikor határozottabb, mélyebb döntéseket kell hoznunk.
A 35 és 42 év közötti szakaszban eljön az első komolyabb számvetés szükségessége, amit életközepi válságnak is szoktak hívni, én inkább életközepi változásnak nevezem. Feltesszük a kérdéseinket: ki vagyok én, hol tartok, mi hiányzik az életemből? Egyre inkább a sorsutunk kerül fókuszba, amit krízisek kísérnek: betegség, válás, baleset, csalódások. A szellemi Énünk a lélek dolgai felé fordul, és érezzük saját felelősségünket a sorsunk felett.
Ezután a lélek belép az úgynevezett „sötét erdőbe”, ahol már mélyebben találkozunk önmagunkkal új kihívások és új lehetőségek által. A lélek kiabál, ha nem azt az életet éli, amire született, ezért itt újra megjelenik a kérdés, hogy ki vagyok én és mit tettem eddig az életemmel? Azok a viselkedési minták, tulajdonságok és szokások, amik nem szolgálnak, ebben az életszakaszban addig nyomasztanak, amíg nem kezdünk velük valamit. Ez tart 49 éves korunkig, amikor is ha megszültük a valódi önmagunkat, akkor új energiákat kapunk. Ugyanis ha feldolgozzuk a múltat, az megnyitja bennünk azokat az erőforrásokat, amik a változáshoz szükségesek.
A 49 és 56 éves kor a termékeny lelki béke időszaka, amikor belső erőnktől függ a talpon maradásunk. Ha azonban a szenvedések megterhelik a lelket, nincs ereje fogadni az új kihívásokat, akkor elkezdődhet a testi bajok sorozatos felbukkanása.
56-tól 63 éves korunkig a „Termésoltár” ideje: vagy a lemondások vagy az érett békekeresés időszaka. Megváltoznak az életszerepeink, átalakul a családi struktúra, egy nyugodt, visszatekintős, meditatív fázisba érkezhetünk, ha tetszik a saját életünk leltára. Ha azonban a csalódás érzése dominál, akkor a lélek besavanyodhat, és az ember úgy érzi: semmi nem jó.
63 év felett az ambíciók lecsendesednek, az akarat hajtóereje belső fénnyé alakul, és fokozatosan megszabadulunk a felelősség igájától. Itt lehet továbbadni azokat a szellemi gyümölcsöket, amelyek bölcsesség és tudás formájában megértek bennünk, a békés szemlélődés és egy kiteljesedett élet utáni nyugodt öregkort élhetünk át.
Minden életszakasznak megvannak a nehézségei, a kihívásai és a fejlődési lehetőségei, amelyek mind a saját kiteljesedésünkhöz segítenek hozzá. Amikor hajlandóak vagyunk az elménk alkotta, csupán az anyagra támaszkodó felfogás keretein túllépni, akkor egyfajta érdeklődéssel vizsgálhatjuk meg életünk aktuális szakaszát, és feltehetjük a kérdést, hogy mit mutat nekem ez a helyzet önmagamról?
Mit kell itt észrevennem, megtanulnom, megváltoztatnom? Miben kell fejlődnöm, hogy közelebb kerüljek a kiegyensúlyozottabb önmagamhoz és a harmonikus élethez?
Ha sikerül így tekinteni saját életünkre, akkor az út, a folyamat élvezetessé válik és képesek leszünk megérteni miért van szükség a viharra, és meglátni az utána felragyogó napkeltét.
Szöveg: Szücs Ildikó
Fotók: Freepik
Az Életfeladat tudatosítása önismereti napunkon részletesebben foglalkozunk az életszakaszok fontosságával. Ha érdekel ez a nap, kattints a gombra és bővebben olvashatsz róla.