Szücs Ildikó vagyok, asztrológus, meditációs tréner, író, önmagán és másokon segítő ember. Már egészen fiatalon kezdett érdekelni a pszichológia, az ember tudatos és tudatalatti működése, a világban csak érzékelhető, de nem látható energiák, és hogy mi miért van jelen az emberben. Laikus szinten legalább 20 éve foglalkozom asztrológiával, mert ez volt az a nyelv, amit a legjobban megértettem. Hivatalosan 2014-ben kezdtem el tanulni és elemzéseket készíteni. Ez a tanulás azonban sosem ér véget, folyamatosan alakul, tágul és fejlődik bennem.
Számomra az asztrológia egyfajta életszemlélet és nagyon jó önismereti eszköz. Olyan szimbólumrendszer, amelyben eligazodom. A bolygók, fényszögek és csillagjegyek nyelvén keresztül értem meg az ember és a világ működését, rávilágít az élet mozgatórugóira, a nehézségekre és a lehetőségekre is. Az asztrológia nem jóslás, és nem konyha-ezotéria, hanem egy olyan világnézet, ami által rálátást nyerünk a „nagyobb képre”. Nekem rengeteget segített megérteni, hogyan élem meg az engem ért hatásokat, ráeszméltem okokra és okozatokra, és ezek ismerete sokszor megkönnyítette a döntéseimet. Amit így megértettem, azt tudom átadni Neked személyes horoszkópodat olvasva. Az asztrológia tudománya nálam kiegészül az intuícióval és a meditációval.
Az elemzéseket pont azért tudom általánosítás nélkül, egyénre szabottan végezni, mert számos információ a beszélgetések során „érkezik le” hozzám, hogy abból a nagy csomagból, amit egy-egy hatás jelent, mi az ami kifejezetten Rád vonatkozik. És ha az életfeladatod vagy az aktuális elakadások feltérképezése mellett igény van rá, akkor egyéb módszerekkel is tudlak segíteni a változás, haladás és kiteljesedés felé.
Munkatapasztalataim:
Tanulmányaim, végzettségek, szakképesítések:
Mentálhigiénés szakember, coach és trénerként segítek eligazodni magánéleti, munkahelyi és karrier kihívásokban – biztonságos, támogató térben, valódi megoldásokkal.
A rohanó mindennapok során néha jól esik megállni egy kis időre, és letenni testünk és lelkünk terheit, hogy azután megkönnyebbülve menjünk tovább az utunkon, és frissen, felszabadultan tehessük tovább a dolgunkat. A masszázs és a meditációs oldás során elengedheted fizikai és lelki blokkjaid.