Légy EGÉSZséges és szabad!

Varga Zsófi

Gyermekkorom óta foglalkoztat a természetgyógyászat, az energetika, a lélek, a test, az emberi működés és létezés. Kezdetben a belülről fakadó érdeklődési vágyam irányított ezekre a területekre, majd a saját gyógyulásom érdekében kutattam és tanultam tovább. Az egészségem sikeres helyreállítása után döntöttem úgy, szeretnék a hivatásomban segíteni másoknak. A megfelelő szakmaiság érdekében magasszintű tanulmányokra tettem szert. Egészségügyi Főiskolai diplomát szereztem, és számos természetgyógyászati és önismereti, spirituális, valamint mentális fejlődést segítő képzést elvégeztem.

Van egy különleges kapcsolódásom az emberekkel, ez pedig a masszázs.

A fájdalmak megszűnését segíteni hihetetlen érzés, ezen túl sokkal többről is szól.

Kedvesen, szeretettel fordulok az emberek felé, így az érintés már önmagában hoz egy jól eső érzést, harmóniát. Az izmokban tárolt feszültségeket és stresszt pedig egy alapos fellazítással, gyúrással oldjuk, ami óriási könnyebbséget ad.

A meditációs trénerként elsajátított eszközöket is használom a kezelések során (önismereti és blokkoldó gyakorlatok, elengedés módszerek). Valamint energiával is dolgozom, ami megsokszorozza a hatékonyságot azáltal, hogy az elakadásokat, blokkokat oldjuk és mélyebben íródnak át az információk – azaz a változás tartósabb lesz.

Tehát az általam végzett kezelés során egyszerre történik az oldódás testi és lelki síkon.

Szakmai tapasztalataim:

  • 10+ év és többezer kezelés masszázs és különböző testkezelések területén
  • 5+ év mentoring és coaching az egészséges életmód területén
  • csoportos workshopok energetikai és spirituális területen

 

 

Tanulmányaim, végzettségek, szakképesítések:

  • Széchenyi István Egyetem Egészség- és sporttudományi Kar, Egészségügyi Szervező BSC
  • International Academy of Personal Growth, Meditációs tréner
  • Svéd- és magyarmasszázs képzések
  • Több különböző szakmai továbbképzésen való részvétel (Helica stúdió, Dr. Csomai Zita képzései, Germán Újmedicina, Tatjana Szmirnova: Kronobiológiai pszichogenetika képzése, Gasztro- és táplálkozás coach képzés)

Az alábbi területeken és témákban tudlak támogatni:

  • Egészségügyi problémák hátterében álló blokkok feltérképezése és azok feloldása
  • Mozgásszervi panaszok (ízületi és izomfájdalmak, hátfájás, gyakori fejfájás, szem- és fülproblémák,, stb.)
  • Önmagaddal és a testeddel való kapcsolatod helyreállítása
  • Stresszes életmódból fakadó nehézségek enyhítése és megoldása
  • Önismeret elmélyítése az elakadások megoldása érdekében és a hosszútávon fenntartható egészség megőrzéséért

Módszereim, amit veled közösen, rád szabva határozunk meg:

  • Meditáció, coaching és elengedés technikák: mély beszélgetések során felderítjük azokat az érzelmi blokkokat, melyek akadályozzák a problémád megoldását. Ezeket energetikai támogatással feloldjuk, hogy olyan gyökeres és tartós változást érhess el, ami a megelégedésedre szolgál.
  • A masszázs kezelésekkel pedig lehetőség van a testet megszabadítani a stressz okozta feszültségektől és energetikai blokkoktól, hogy semmi ne álljon a gyógyulás útjában.
  • A masszázsok során gyakran lökéshullám terápiát is alkalmazok. A modern fájdalomterápiában használt lökéshullámok az érzékeny pontok ingerlésével az akupunktúra hatásmechanizmusához hasonlóan fejtik ki hatásukat. Ez a terápia olyan anyagok termelésére ösztönzi a szervezetet, melyek fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatásúak, emellett javítják a sérült területek anyagcseréjét.

Árak:

Testi-lelki masszázs 25.000 Ft 2 óra

Magyarmasszázs 12.000 Ft 1 óra

Lökéshullámterápia masszázzsal 18.000 Ft 1 óra

Időpontot kérek

További munkatársak

Őz Beáta

Mentálhigiénés szakember, coach és trénerként segítek eligazodni magánéleti, munkahelyi és karrier kihívásokban – biztonságos, támogató térben, valódi megoldásokkal.

Szücs Ildikó

Életfeladat elemzés és önismeret a születési képletedből. Ha megismered életed fő mozgatórugóit, felismered küldetésed, meglátod a nagyobb képet és megérted önmagad működését, ezzel kezedbe kapod a lehetőséget, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet teremts magadnak. Ebben segítek neked az asztrológia tudományán keresztül intuícióval megfűszerezve.