Már Arisztotelész is megmondta, hogy „az ember természeténél fogva társas lény”,
Verne pedig azt is hozzátette, hogy „nem magányra termett, mert a magány csak kétségbeesést szülhet”.
Számos kutatás azt is bebizonyította, hogy a hosszú élet egyik legfontosabb titka az egészséges szociális háló és a meglévő, tartalmas emberi kapcsolatok.
Önmagában az ember nem tud kiteljesedni, mert nem lát rá önmagára és nincs mihez, kihez viszonyulnia, ezáltal mindenről csak a saját oldaláról és nézőpontjáról tud gondolkodni.
Emberi kapcsolataink teszik teljessé az életünket, még akkor is, ha nehéznek éljük meg azokat. Sőt, főleg azok a kapcsolódások rejtik a legnagyobb fejlődési lehetőséget számunkra, amiket küzdelmesnek tartunk, amikkel nehezen boldogulunk.
A homályosan fogalmazó „spiri” körökben hangoztatják sokszor, hogy minden ember tükör számodra, ezért ha valaki rondán bánik veled, akkor nézzél magadba, mert benned van a gond.
Ennek az állításnak csak az első fele igaz. Minden emberi konfliktus, nehézség önmagadról mutat valamit neked. És a másik embernek pedig ugyanaz a konfliktus számára mutat valamit róla. Ugyanakkor, ha valaki úgy viselkedik veled, ami téged bánt, rossz, vagy fájdalmas, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy benned van a gonosz és ő ezt tükrözi vissza.
Mindig az aktuális helyzetre vagy konfliktusra adott reakciónk az, ami fontos: amilyen hatást kivált belőlünk a másik viselkedése, az hordozza az üzenetet számunkra. Nem a másikról, hanem önmagunkról.
A Földön a polaritás világában tapasztalunk meg mindent, és az ember természete is duális. Minden tulajdonság mindkét ellentétpárja megtalálható bennünk: a pozitívnak és a negatívnak titulált oldal is. Az őszinteség-hazugság, a jóindulat-rosszindulat, az elismerés-irigység, az önzetlenség-önzőség, a megértés-értetlenség, az együttérzés-érzéketlenség, a vidámság-szomorúság, a rugalmasság-merevség, a humor-komolyság és még sorolhatnám. A szabad akarat adja meg a lehetőséget, hogy válasszunk, melyiket akarjuk éltetni magunkban.
Csak akkor tudunk választani, ha megtapasztaltuk mindegyik aspektust, és egyedül önmagunkban ez nem mindig sikerül. Akármilyen tulajdonság ellentétes oldaláról van szó, sokszor kell egy másik ember ahhoz, hogy meglássuk magunkban az adott dolgot. Amit másokban meglátunk, az bennünk is megvan, pont ezért ismerhetjük fel, mert rezonálunk azzal a tulajdonsággal. Ez így van a pozitív oldallal, hiszen előfordul, hogy csodálattal tekintünk valakire, mert képes valamire, amit – szerintünk – mi nem tudunk. És ugyanez a helyzet a negatív tulajdonságokkal.
Amikor például valakit hazugságon kapok, és ezen felháborodom, akkor nem egyből azt kell megnézni, hogy vajon én mikor, kinek és miben hazudtam, hanem magához a hazugsághoz és az igazsághoz való viszonyomat kell megvizsgálnom. Vagy ha valakiben csodálom azt a képességet, hogy képes másokat figyelmesen meghallgatni, akkor érdemes elgondolkodni, hogy bennem hogyan jelenik meg a figyelem mások és önmagam felé.
A kapcsolatok valóban tükrök, akár bosszantó családtagról van szó, akár a párunkról, egy barátról, vagy éppen az idegesítő munkatársunkról. Minden kapcsolatunk azért van jelen az életünkben, hogy megmutasson valamit önmagunkról, hogy megtapasztaljunk és megtanuljunk általa valami lényegeset.
Mert így leszünk teljesek a tökéletlenségünkben. Azok a kapcsolódások, amelyeket küzdelmesnek, szenvedősnek élünk meg, a legnagyobb tanítóink. A harmonikus kapcsolatok pedig nem azért könnyűek, mert jó csillagzat alatt születtek, hanem mert olyan szinten tudunk együtt rezonálni a másikkal, amiben már kevesebb kihívás van. Netán már megtanultuk egymástól, amit kellett, vagy éppen pont a szeretetet tanuljuk általa.
Egy apró gyakorlat kapcsolati kihívás esetén:
Amikor van egy konfliktusod valakivel, szánj pár percet arra, hogy végiggondold miről is szól valójában a köztetek lévő feszültség. Jó, ha leírod a helyzet kulcsszavait: mi idegesít, mi bánt, mit érzel az egésszel vagy a személlyel kapcsolatban. Majd tedd fel magadnak a kérdést: miben tart tükröt neked ez a személy? Amilyen objektíven csak tudsz, válaszold meg magadnak, és egyre tisztábban fogod látni az egész kapcsolat dinamikáját.
A kapcsolatainkban önmagunkat fedezzük fel, az összes szerethető és kevésbé elfogadható részeinkkel együtt. Az önismeret útján a legfontosabb állomás egy másik ember és a vele való interakciók, mert ezek adják meg az esélyét, hogy meglássuk azt, akik vagyunk és akik lehetnénk. Ezzel kapunk és adunk lehetőséget a valódi elfogadásra és önszeretetre, hiszen mindannyian tükrök vagyunk.
Szöveg: Szücs Ildikó
Képek: Freepik