Ki vagyok én? Kinek látnak mások? Mi okoz örömet számomra? Mitől vagyok kiegyensúlyozott? Mi adja meg a teljességet az életemben?
Olykor felteszünk ilyen és hasonló kérdéseket magunknak, és jó esetben ‒ idővel ‒ meg is találjuk rá saját válaszainkat. Ehhez végig kell mennünk néhány folyamaton önmagunkon belül, ami nem mindig könnyű.
De miért is merülnek fel bennünk ezek a dilemmák? Például azért, mert nem mindig érezzük azonosnak magunkat azzal, akinek mások látnak, vagy amit elvárnak tőlünk. Motoszkál bennünk az érzés, hogy nem azt éljük, akik legbelül vagyunk, ami negatív hangulathoz vezet és az önbecsülésünknek sem tesz jót.
Önmagunkat elsősorban a személyiségen keresztül mutatjuk meg. Vannak időszakok, amikor a mások által észlelt személyiségünk harmonizál belső világunkkal, ennek kézzelfogható jele az, hogy jól érezzük magunkat a mindennapjainkban.
Ilyenkor a gondolataink, az érzéseink és a tetteink összhangban vannak egymással, és az életünket szépnek látjuk.
Aztán jön egy olyan életszakasz, amikor túl nagy tehernek érezzük mások elvárásait, a különböző életszerepeink álarcát.
A maszkjaink, amiket védelemből viselünk, nehogy megbántsanak, páncélként merevednek ránk és eltorzítják énképünket. Azért vettük magunkra őket, hogy a környezetünk számára elfogadhatóbbnak, szerethetőbbnek érezzük magunkat. Mert a múltbeli tapasztalataink alapján azt gondoljuk: nem fogadnak el olyannak, amilyenek vagyunk. Ez azonban egy idő után nagyon nyomasztó tud lenni, küzdelmessé válnak a hétköznapok a munkahelyen, a családban vagy a párkapcsolatunkban. Talán egyfajta kiábrándultságot vagy ürességet érzünk, és ilyenkor nem látjuk szépnek se a világot, se benne önmagunkat.
A negatív érzések jelek és arra utalnak, hogy a belső világunk kibillent az egyensúlyából és nem tud rendesen kapcsolódni a külsővel. A környezetünk csupán erre reagál a konfliktusokkal. Ebben az egyensúlytalan állapotban az elénk gördülő életfeladatainkat nehézségnek és akadálynak látjuk, lassan eluralkodik rajtunk a káosz, nem látjuk semmi értelmét az egésznek és már azt sem tudjuk kik is vagyunk valójában.
Ha nem tudjuk őszintén megmutatni magunkat másoknak, saját önvalónk ajándékait zárjuk el a világtól.
Önkifejezésről akkor beszélünk, amikor a belső világod, az aki valójában vagy, valamint az, amilyennek a külvilág lát nem különül el egymástól, hanem egy és ugyanaz. Amikor ki tudod jelenteni minden nap, hogy bátran és hitelesen közvetíted igazi lényedet a környezeted felé. Amikor megvan a belső egyensúlyod és nem érzed szükségét annak, hogy másmilyennek mutasd magad ahhoz, hogy elfogadjanak. Mert tudod, hogy úgy vagy szerethető, ahogy vagy.
Az önkifejezés lehetőséget ad arra, hogy felfedezd és megértsd magad, az érzéseidet, gondolataidat, identitásodat, és ezt képes vagy kommunikálni a világ felé.
Amikor kifejezed önmagad egyedi és értékes lényegét, kihasználod a képességeidet és tehetségedet, az nem csak azért fontos, mert szeretettel kapcsolódhatsz másokhoz, hanem mert ajándékot adsz a világnak azzal a megismételhetetlen lénnyel, aki Te vagy.
Csak te tudod felfedezni a benned rejlő kincseket, amik által kitágulnak a külvilág lehetőségei is. És amikor önmagad vagy, akkor az életet teljesnek és értelemmel telinek látod, és azt érzed, hogy tökéletesen a helyeden vagy.
Szöveg: Szücs Ildikó
Képek: Freepik
Ha szívesen belemerülnél önmagad felfedezésébe, szeretettel várunk csoportos önismereti napjainkon: Életfeladatod és karakterjellemzőid megismeréséhez kattints ide ; a céljaid elérését akadályozó szokásaid és gondolataid átalakításához pedig ide kattints.